Homonnai Sándor óriás kosorrú nyuzsik oldala!

Myxomatozis :

Minden fajta nyúl számára halálos betegség amelyet a poxi vírus (hímlőt okozó vírus egy fajtája) csoport tagja a myxoma vírus okoz. A betegséget "nagy fej" betegségnek is nevezik - nedvező bőrelváltozások és mixómák jellemzik.
A vadnyulak - üregi és mezei egyaránt jóval ellenállóbbak a betegségre. Ha myxoma vírussal fertőződnek akkor a fibrómás kötőszövetdaganathoz hasonló dudorok keletkeznek rajtuk.
Az összes többi állat ellenálló a betegségre!!!

A vírus a bolhák, szúrós legyek, szúnyogok és a fertőzött állattal közvetlen érintkezés útján terjed.
A kezdeti tünetek: kötőhártyagyulladás amely gyorsan sokkal jellegzetesebbé válik, melyet a szemből tejszerű váladék ürülése kísér. Az állat kedvetlenné, étvágytalanná válik, és a láza elérheti a 42 C-t is, (norm: 38.3-39.4C).

A ferőzés heveny lefolyása esetén néhány nyuszi a tünetek megjelenését követően 48 órával már elpusztul. A túlélők fokozatosan lehangolttá válnak, bundájuk csapzott lesz. A szemhéjuk, orruk, ajkuk ödémássá válik amely duzzadt megjelenést kölcsönöz a fejnek.

A nöstényeknél az ivarmirígy nyílása szintén gyulladttá és ödémássá váli, bakoknál pedig a  megduzzadnak. Ebben a stádiumban jellemző az állatra, hogy az ödémás fülek lekonyulnak.

Megjelenik a gennyes orrfolyás, és a lélegzetvétel is nehézséget okoz. Közvetlenül az állat halála előtt amely a tünetek megjelenését követően várhatóan 1-2 héten belül következik be az állat kómába esik. Ritkán előfordul, hogy néhányan 1-2 hétnél tovább is túlélik a betegséget.

Ha a nyuszi legyengített vírusokat tartalmazó védőoltást kap akkor az injekció helyén illetve a test több pontján elszórtan apró csomócskák jelennek meg melyek azonban rövid időn belül elmúlnak. 

A házinyúl pasztörellózisa:



A házinyúl ragadós náthája, ahogy a pasztörellózist népies nevén illetik, régóta ismert nyúlbetegség. A kórt a Pasteurella multocida baktérium idézi elő, amelyet a különböző időszakokban a baktériumról és a megbetegedésről rendelkezésre álló ismeretek alapján különféleképpen hívtak.



Míg a kórokozóval kapcsolatos mikrobiológiai ismeretek egyre gyarapodtak, a betegség elterjedtsége és az általa okozott veszteségek nagyságrendje mit sem változott. A fertőzés kisebb-nagyobb mértékben szinte minden nyúlállományban jelen van ma is, azon csekély számú laboratóriumi-nyúl tenyészetek kivételével, amelyekben speciális mentesítésítési programot végeznek.



A betegség tünetei a kórokozó baktériumtörzs típusától és a megtámadott szerv(ek)től függően igen változatosak, mégis a köznépi elnevezés igen találóan fejezi ki a lényeget, mert a baktérium mindig megtelepszik az orr nyálkahártyáján és ingerli majd hurutját okozza. A hurutos nyálkahártya váladéka azután tüsszögéssel a levegőbe és a szomszédságban lévő állatok szőrére vagy a ketrec részeire kerül, ahonnan egy egészséges, magát tisztogató vagy a környezetét szagolgató állat ismét csak az orrán át megfertőződhet. Az orrnyílásban megjelenő váladék szennyezi az orr környékén lévő szőrzetet, sokszor a tapintószőrőket is, valamint az első lábak belső felületének a szőrzetét, amivel a nyúl az „orrát törli". Ezekről azután a baktérium közvetlen kontaktussal is terjedhet állatról állatra.

Maga a nátha egyébként ritkán jár súlyos következményekkel, inkább csak idegesíti a nyulat, rontja annak közérzetét. Meghatározó szerepe van azonban a kórokozó terjedésében, amint láttuk.



Az orrnyálkahártyán megtelepedett baktériumok ezután a légcsövön keresztül az alsó léguti szervekbe, a könnycsatornán át a szembe, a fülkürtön át a középfülbe, míg a vér- és nyirokerek utján pedig a belső szervekbe illetve a testüregek savóshártyáira kerülhetnek. Ez utóbbi helyeken már az érintett szervek súlyos elváltozását okozzák, ami termelés kiesést okozó megbetegedéshez vagy rosszabb esetben elhulláshoz vezet.



Nincsenek pontos ismereteink arra vonatkozóan, hogy a fertőzés szervezeten belüli terjedését milyen tényezők befolyásolják, de feltételezhetően egyforma jelentőséggel bírhat az érintett állat ellenállóképessége illetve a megtelepedett törzs kórokozóképessége is. A baktérium fenotípusos jellemzésére eddig rendelkezésre álló módszerekkel mostanáig nem sok olyan tulajdonságot találtak, ami egyértelműen összefüggésbe hozható lenne a megbetegítőképességgel. Egyik ilyen lenne a Pasteurella multocida toxin termelő képessége, ami bebizonyosodott már a baromfi kolerát illetve a sertés torzító orrgyulladását okozó törzsek esetében. A házinyúlból izolált törzsek toxintermeléséről azonban mostanáig nem rendelkezünk adatokkal. Jelenleg új, genotípusos elemző módszerektől várható a kórokozóképességet befolyásoló tulajdonságok azonosítása.



A betegség kezelése és a fertőzés terjedésének megelőzése igen összetett feladat, amiben az állatorvos mellett kiemelt az állattartó szerepe is, együttműködésük elengedhetetlen.



A diagnózis az élő állatok tünetei illetve az elhulott nyulak kórbonctani lelete alapján valószinűsíthető. Azonban számos más kórokozó is nagyon hasoló tüneteket okozhat, ezért szükséges a kórokozó kimutatása. A pasztörella által előidítézett kóros szervi elváltozásokból többnyire nem okoz gondot a baktérium kitenyésztése, de a helyes diagnózis felállítását megnehezítheti, ha egyidejűleg más baktériumok, vagy vírusok kimutatására is sor került. Ugyanez a nehézség egyértelműen jelentkezik a tünetmentes hordozó-ürítő állatok felkutatásakor is, amikor az orrnyálkahártyáról gyűjtött minták erősen szennyezettek a normál flórát alkotó baktériumokkal. Ilyen esetekben a baktérium meghatározása a hagyományos módszerekkel meglehetősen hosszadalmas, és valamelyest bizonytalan kimenetelű is lehet. Egyszerűsíti, és hatékonyabbá teheti ezt a lépést a jelenleg már rendelkezésre álló, genetikai információkon alapuló eljárások alkalmazása.



A terápia megkezdéséhez meg kell határozni az izolált és azonosított Pasteurella multocida törzs(ek) antibiotikum érzékenységét. A betegség tüneteit kifejezetten mutató nyulak esetében még a hatékony antibiotikumokkal végzett kezelés is csak átmeneti gyógyulást eredményez, amit ismétlődő fellángolások követnek. A veszteségek azonban, az elhullás megakadályozásával és a termelési szakasz (pl. szoptatás) befejezésének biztosításával, még így is csökkenthetőek.



A terjedés csökkentése vagy megelőzése érdekében több eljárást alkalmaznak egyidejűleg:



A legegyszerűbb az ürítő állatok felfedése és eltávolítása, ami jelenleg kizárólag a látható tünetek megjelenése vagy jelentős termelés csökkennés alapján történik. Ez bizony gyakorta késedelmes és éppen a veszteségek mérséklése érdekében válik szükségessé a nem kielégítően hatékony, de az ürítő stádiumot esetleg befolyásoló gyógyszeres beavatkozás is. Amennyiben ezt a kezelést a beteg állatok környezetében található tünetmentes nyulakra is kiterjesztik, akkor már antibiotikumos megelőzésről beszélünk. Ennek célja a közelben lévő fogékony állatok fertőződésének a megakadályozása. Bár ezeknek az eljárásoknak a hatékonysága bizonytalan, és az antibiotikumok ilyen jellegű használata aggályos, mégis ez a jelenleg leginkább elterjedt eljárás. A tünetmentes, de ürítő állatok eltávolításához és az eljárás által nyújtott előnyök értékeléséhez még további kutatások szükségesek.

Az állatartó részéről az állatok közötti érintkezésnek a lehetséges minimum értékre csökkentése, vagyis a zsúfoltság csökkentése nagymértékben növelheti a fentebb részletezett eljárások hatékonyságát.



Hiábavaló azonban a fertőzést terjesztő állatok eltávolítása és a megelőző célzatú gyógykezelés is, amennyiben hiányos vagy nem eléggé hatékony az állatok közvetlen környezetének tisztogatása és fertőtlenitése. Az orrváladékkal vagy a felfekedó bőralatti tályogok váladékával ürülő kórokozó a környezetben hosszasan életben marad és további fertőzések forrásául szolgál.



A fertőzési lánc hatékony megszakításáról ezeken a pontokon is gondoskodni kell tehát.



A fogékony állatok immunitásának kialakítását szolgáló vakcinázással a megbetegedés behurcolásának és a fertőzés állományon belüli terjedésének a megakadályozása lehetséges. Erre a célra kifejlesztettek számos készítményt, amelyek hatékonyságát azonban többnyire csak laboratóriumi fertőzési kísérletek támasztják alá. Az, hogy használatuk a nyúltenyésztésben nem terjedt el, nem feltétlenül csak az ezzel járó kiadások rovására írható, mivel hatékonyságukat üzemi szinten nem bizonyították. A kórokozó jelenleg folyó genetikai vizsgálata megerősíteni látszik azt a korábbi feltételezést, hogy az egyes telepeken különböző törzsek fordulhatnak elő, amelyek nem biztosítanak kereszt immunitást egymással szemben. Ez a telepi autovakcinák előállításának szükségességére mutat, ami azonban amellett, hogy költségesebb, még hosszadalmas is. Mindemellett Magyarországon kereskedelmi forgalomban engedélyezett készítményt nem kínálnak a tenyésztőknek, és hivatalosan engedélyezett autovakcina előállításra sincs mód.

A behurcolás veszélye karanténozással és a tünetmentes ürítők egyidejű felderítésével csökkenthető. Ha semmiképpen nem elkerülető ürítő állatok betelepítése, akkor legalább külön csoportban történő elhelyezésükről gondoskodni kellene.



A fertőzéssel szembeni ellenállóképességet számos környezeti tényező csökkentheti, elsősorban azok, amelyek a nyálkahártyák működését befolyásolják. A páratartalom és hőmérséklet mindkét irányú szélső értékei, a túl magas ammónia és porkoncentráció mind ilyen hatások. A nyúltartónak gondoskodnia kell tehát arról, hogy az állatház klímája minden igényt kielégítsen.



A jelenleg rendelkezésre álló valamennyi eszköz összehangolt felhasználásával a kórokozó előfordulásának gyérítése, ha nem is a teljes mentesítés, termelő telepeken is elérhetőnek látszik, habár bizonnyal igen hosszadalmas és összetett folyamat lesz. 



A házinyúl pasztörellózisának leggyakoribb tünetei, megnyílvánulási formája: 


Orrhurut

A baktérium első megtelepedési helye legtöbbször az orr nyálkahártyája. A baktérium elszaporodása a nyálkahártya hurutját, súlyosabb esetben gyulladását és előbb áttetsző savós, később sárgás-fehér gennyes váladék termelését okozza. A termelődött váladék egész kis mennyiségű is lehet, akár észrevétlen is maradhat. Sok esetben azonban izgatja a nyálkahártyát és az állat tüsszögéséhez vezet. Nagyobb mennyiségben keletkező váladék már látható az orrnyílásokban, illetve az orrnyílások körüli szőrzet feltűnő szennyeződését okozhatja. Az állat a váladékot az orrnyílásaiból ilyenkor már a mancsaival törölgetve is igyekszik eltávolítani, aminek eredményeként az első lábak belső felületén található szőrzet is szennyeződik.

A leírt tünetek nem kizárólagosan csak a pasztörellózisra jellemzőek. Megjelenhetnek egyéb, a nyálkahártyákat izgató tényezők, így egyéb baktériumos vagy vírusos fertőzések, a levegő magas ammónia- vagy por tartalmának hatására is. A túl alacsony vagy túl magas léghőmérséklet (<10° és >30°C), páratartalom (<40% és >70%) is hasonló tüneteket okozhat.



Kötőhártya hurut

Az orrnyálkahártyán megtelepedett baktérium a könnycsatornán át a kötőhártyára kerülhet és ott is megtelepedhet. A kötőhártyahurut a szem váladékozását okozza, a váladék előbb csak a szemzugban, illetve a szemhéjak külső szegélyén halmozódik fel. Utóbbi helyen a gennyes váladék a szemhéjak összetapadását is eredményezheti. Jelentősebb mennyiségű savós váladék a szemzugból kicsordulva szennyezi a pofa szőrzetét, illetve hosszan tartó váladékozás a bőr kimaródását is okozhatja.

Más fertőzések, illetve a légtér fizikai-kémiai mutatóinak változása szintén előidézheti ezt a tünetet. Igen fontos, hogy mindkét szemen egyidőben, azonos intenzitással megjelenő hasonló tünetek határozottan felvetik az atípusos myxomatózis fertőzés gyanúját!



Középfül gyulladás

Az orrnyálkahártyáról az Eustach kürtön keresztül a középfülbe vándorolhat a baktérium és megtelepedhet a csontos falú dobüreg nyálkahártyáján. Jelentős elszaporodása ezen a helyen is a nyálkahártya gyulladását és az üregben gennyes váladék felhalmozódását okozza. Ezek a folyamatok súlyosan károsítják az itt található egyensúly szerv működését, ami enyhébb esetekben az ún. ferde fejtartást, súlyosbodó formájában az egyensúly teljes elvesztését, és a test hossztengelye körüli állandó forgó mozgást eredményez. Természetesen ez lehetetlenné teszi a táplálékfelvételt, és eléhezésen keresztül a nyúl elhullásához vezet.

Ezt a kórformát is létrehozhatják más fertőzések is, melyek közül a leginkább az Encephalitozoon cuniculi parazita szerepe és előfordulása ismert. A diagnózis pontosítása bakteriológiai és parazitológiai vizsgálattal lehetséges.